30 millió dollár rengeteg pénz. Forintban az elmúlt napok esése után ez 6,3 milliárd forintot jelent. Egyes becslések 80 000 és 95 000 fő közé teszik azon emberek számát, akik ekkora vagyonnal rendelkeznek. A legtöbben egy élet kemény munkájával keresnek meg közülük ennyi pénzt. Olyan nagy vagyon ez, hogy a végtelen gazdagságot jelenti, ami nagyon keveseknek adatik meg. A világon alig több mint minden 1 milliomodik embernek adatik ez meg.
Eddie Lampert, egy határozott tekintetű, enyhén kopaszodó, középkorú hedge fund menedzser 2008 szeptember végén elegáns, de cseppet sem feltűnő irodájában ült, a Connecticut-i Greenwhich elegáns főutcáján, és a képernyőre meredt. Tehetetlenül figyelte az eseményeket. Abban az időszakban óránként (!) veszített harminc millió dollárt. A zuhanás pedig nem akart véget érni. Azt gondolhatnánk, hogy egy tőzsdével foglalkozó embernek ezek a legrosszabb órái, és nincs semmi, amitől jobban tartana. Mégis, Lampert nem ekkor félt a legjobban életében.
5 évvel korábban megkötözve ült egy koszos motel egyik szobájának fürdőszobájában, és azt hitte meg fog halni, méghozzá úgy, hogy meggyilkolják. Éppen egy fontos felvásárlásról tárgyalt, és egy fárasztó hét után, pénteken késő este kilépett az iroda épületének a kapuján, amikor néhány álarcos ember támadt rá, betuszkolták egy autóba, a fejére zsákot húztak és elhajtottak vele. Egy motelbe vitték, ahol napokig tartották fogva. Közölték vele, hogy arra kaptak megbízást egy konkurenstől, meg kell ölniük. Lampert persze halálra rémült, de korábbi, szinte vérre menő tárgyalásai során szerzett tapasztalatai kisegítették. Fogvatartói azt mondták neki, hogy a megbízójuktól ugyan 5 milliót kapnának, de őt 1 millió dollárért hajlandóak elengedni. Lampert túltette magát az első rémületen és a fenyegetőzések terrorja közepette felismerte: az állítólagos megbízás csak egy blöff, és egy igencsak amatőr emberrabló társasággal van dolga. Felvették hangját és telefonon bejátszották a feleségének, ez már jelezte, hogy váltságdíjért történő szabadon engedését komolyan gondolják, sőt csak ez a céljuk. Sok órányi rábeszéléssel elérte, hogy elengedjék, és megígérte, hogy pár nappal később 40 000 dollárt ad át nekik. A kezdő bűnözők otthagyták az út szélén és Lampert egyszerűen hazasétált, ahol a családja és barátai alig hittek a szemüknek, amikor előkerült. A rendőrség pár nap múlva elkapta az emberrablókat. Kiderült, hogy tényleg nem volt megbízó, és áldozatuk kilétéhez az interneten keresgéltek ötleteket, nem éppen jó felkészültséget mutatva. A legidősebb 23, a legfiatalabb 17 éves volt akkor. Azóta is börtönben vannak.
Az persze nem csoda, hogy a rablók őt szemelték ki. Lampert az emberrablás időpontjában már nagyon gazdag volt, pedig csak a 42. életévében járt. Karrierje olyan, mint ahogyan a nagykönyvben meg van írva. A Yale-en tanult közgazdaságtant és már ott kapcsolatba került a legjobb társaságokkal. James Tobin mellett volt asszisztens az egyetemi évek alatt. Ő az a Nobel-díjat is kapott közgazdász, akiről a híres nemzetközi deviza tranzakcióra kivetett adó ötlete fűződik, bár van egy olyan érzésem hogy maga Lampert nem igazán ért egyet ezzel az ötlettel. Az egyetem befejeztével a Goldman Sachs-nél kezdett el dolgozni. Elérte, hogy Richard Rubin jobbkeze legyen az arbitrázs részlegen (állítólag ezt úgy vitte véghez, hogy Rubin táskáját cipelte, és közben ötleteivel győzködte). Rubin a kilencvenes éveket a Clinton kormányzat két legfontosabb gazdasági pozíciójában töltötte. Lampert - ekkor még harmincas éveiben - pedig felépítette Amerika egyik legsikeresebb Hedge Fund-ját. Még ezelőtt, 1987-ben azzal szerzett a cégen belül hírnevet magának, hogy egyedüliként képviselte azt a nézetet, hogy a részvények veszélyesen túlértékeltek a hosszútávú hozamszintekhez képest. Harcias fellépése miatt a részvényarányt 30%-kal csökkentették, még éppen időben, hiszen ezzel az októberi krach-ot jóval kisebb veszteségekkel megúszták.
Egy évvel később, mindössze 26 évesen úgy döntött, hogy elindítja saját cégét. Ne felejtsük, még a nyolcvanas években járunk, amikor a Hedge Fund alapítása ritka ötlet volt, kevesen mertek belevágni, és New York pénzügyi elitje (vagy az oda törekvők) is arról álmodoztak inkább, hogy egy zsíros bóvli kötvény ügyleten vagy egy vállalat menedzsment általi LBO (leveraged buyout) kivásárlásában vesznek részt. Még maga a mentor, Richard Rubin is azzal riogatta, hogy ez egy rossz ötlet és tönkreteszi ígéretes pályafutását. A cégét ESL Investments-nek nevezte el, nevének kezdőbetűi alapján (középső nevét ritkán használja). A kezdőtőkét Richard Rainwater, szintén a pénzügyi szektorból meggazdagodott texasi milliárdos adta. Szintén ő volt az, aki számos gazdag ügyfélnek mutatta be Lampert-et. Így hamar olyan befektetőket tudhatott maga mögött, mint a Loews birodalmat birtokló Tisch család, aki vagy a film mogul David Geffen és a számítógépeket gyártó Michael Dell.
Geffen nyilvános állítása rávilágít arra, hogy az elkövetkezendő években Lampert mennyire zseniálisan vezette a céget: "Több pénzt csinált nekem, mint amennyit én az összes többi üzletemben együttvéve, egész életemben". Geffen a világ legrettegettebb film és zenei mogulja, vagyona 5 milliárd dollár, és ő az, aki Griffin és Cohen mellett a világ legfontosabb műgyűjtője a nagyon-nagyon drága festmények területén. Már tettem róla említést, amikor a Hedge Fund vezérek műkincs gyűjtési szokásairól (és egyéb pénzköltési hóbortjairól) írtam, Geffen két rekord értékű tranzakcióban is részt vett a műtárgy piacon, csak ennél a két esetnél összesen több mint 200 millió dollárral. Ezek után nem csoda, hogy Geffen szavai mennyire nagy súllyal bírnak, ha pénzkeresésről van szó.
Lampert-et a sajtó előszeretettel szokta a "következő Buffet" címen emlegetni. Ez nem véletlen, mert a két ember befektetési stílusa nagyon hasonló. Lampert napjaink egyik legjobb érték alapú invesztora. Mégis, Buffett csak arra figyel oda, hogy egy-egy vállalatban történő komoly részesedés megszerzése után kompetens menedzsment kerüljön a cég élére, és ő maga ritkán folyik bele az operatív döntéshozatalba. Nem szabdal fel cégeket, nem alakít át, csak kivárja, amíg az érték megjelenik a piaci árfolyamokban is. Ezzel szemben Lampert gyakran sokban hasonlít Carl Icahn-ra is. Az elmúlt évtizedek nagy vállalat felvásárlójához hasonlóan egy esetben - és magasan ez volt a legfontosabb - Lampert beült a megvett cég vezérigazgatói posztjába, és aktívan vesz részt a megvett vállalat menedzsmentjében.
Az ESL elsősorban a K-mart felvásárlásáról lett híres. Ez a vállalat egyike volt amerika legnagyobb kiskereskedelmi cégeinek.Érdekesség, hogy a Kmart-ot ugyanabban az évben, 1962-ben alapították, mint Amerika másik két nagy hiper és szupermarket láncát, a Target-et és a még nála is nagyobb Wal-Mart-ot. A K-Mart azonban a kilencvenes években a durva árverseny hatására gyorsan veszített pozícióiból, és csődközeli állapotba került. Sokan azt mondták, hogy a cégnek vége és minden beléjük fektetett dollárt elnyeli a süllyesztő. Annak idején én is több vitát folytattam el ezzel kapcsolatban, de elsősorban csak mint érdeklődő. Az biztosnak tűnt, hogy az agyonnyomott árfolyamú részvény nagyot robbanthatott volna felfelé, ha sikerül kikecmeregnie a gödörből. A többség azonban úgy gondolta, hogy a K-Mart esélytelen a piacon és a felszámolás az egyetlen járható út. Lampert viszont felismerte, hogy a cég vezetésében súlyos hatékonysági hibák, és visszaélések voltak, továbbá végig szem előtt tartotta, hogy a vállalat hihetetlen mértékű ingatlanvagyonnal rendelkezik. Elkezdte hát felvásárolni a K-Mart kötvényeit, még akkor is, amikor az csődvédelmet kért. Ezeket később átkonvertálhatta részvényekre, és egyre nagyobb befolyásra tett szert a társaságban. Megindult a harc a cég átvételéért, és Lampert javította a pozícióit a tárgyalásokon, de az idő is szorította. A vállalat továbbra is százmilliókat dobált ki az ablakon, ezúttal már Lampert és befektetői pénzét is veszélyeztetve. Az ESL pedig még nem tartott ott, hogy átvegye az irányítást a cég menedzsmentjében. Egy nehéz hét után, munkával teli hétvége következett, felkészülés egy hétfői tárgyalásra. A péntek estjét családjával szerette volna tölteni. Este kilépett a cége kapuján, és ekkor négy maszkos ember teperte a földre.
Ám az emberrablás még szerencsésen is jött Lampert-nek. A péntek esti elrablás és a közel 40 órás fogság elvileg nem zavarhatna meg semmilyen tárgyalási folyamatot, de a hétfő egy fontos döntés időpontjára esett, és Lampert-nek át kellett volna dolgoznia az egész hétvégét, hogy felkészüljön. Még a szabadulása napján felhívta a tárgyalófeleit és kért néhány nap türelmet. Tette ezt annak ellenére, hogy a családja és a barátai kérték: vonuljon vissza, ne foglalkozzon az üzlettel, és pláne ne kerüljön reflektorfénybe, ami hasonló incidensekhez vezethetne. Ám Lampert-nek ez az élete, és nem állt le. Üzletfelei végül türelmesnek bizonyultak, Lampert kapott némi időt sorai rendezésére, és tovább tudta folytatni a K-Mart felvásárlását.
Sokan azt hitték, hogy Lampert majd kiszipolyozza a vállalatot, és nagyot kaszál az ingatlanvagyonon. az ESL irányítása alatt a cégnek valóban sok ingatlanját eladták, ám ezek csak kisebb részét képzeik az összes áruháznak, és ezeket is fokozatosan, hogy jó árakat tudjanak eléri. Lampert a kis Greenwhich-i irodájából aktívan irányítja egy 330 000 alkalmazottat foglalkoztató cég tevékenységét. Ebben talán az is szerepet játszott, hogy a pletykák szerint nem szeret repülni, ahova csak megteheti, autóval megy. Ám még így is sikert ért el egy olyan vállalatban, amelyiknek Amerika szerte, de még Ausztráliában is vannak áruházai. A céget átszervezte, újra tőzsdére vitte, különböző márkanevek alatt tematikus boltokat hozott létre, és az árfolyam ismét szárnyalni kezdett. 2004-ben egyesítette a vállalatot egy másik kiskereskedelmi óriással, a Sears-el, amivel a szinergiahatások révén további hatékonyságjavulást ért el. Az ESL-nek a mai napig ez a vállalat a fő pozíciója, 41%-os arányban. Sokat elmond a koncentrált stratégiáról, hogy a második legnagyobb arány pedig 34%-os (Autozone), és minden más elenyésző a portfólión belül.
Eddie Lampert, egy határozott tekintetű, enyhén kopaszodó, középkorú hedge fund menedzser 2008 szeptember végén elegáns, de cseppet sem feltűnő irodájában ült, a Connecticut-i Greenwhich elegáns főutcáján, és a képernyőre meredt. Tehetetlenül figyelte az eseményeket. Abban az időszakban óránként (!) veszített harminc millió dollárt. A zuhanás pedig nem akart véget érni. Azt gondolhatnánk, hogy egy tőzsdével foglalkozó embernek ezek a legrosszabb órái, és nincs semmi, amitől jobban tartana. Mégis, Lampert nem ekkor félt a legjobban életében.
5 évvel korábban megkötözve ült egy koszos motel egyik szobájának fürdőszobájában, és azt hitte meg fog halni, méghozzá úgy, hogy meggyilkolják. Éppen egy fontos felvásárlásról tárgyalt, és egy fárasztó hét után, pénteken késő este kilépett az iroda épületének a kapuján, amikor néhány álarcos ember támadt rá, betuszkolták egy autóba, a fejére zsákot húztak és elhajtottak vele. Egy motelbe vitték, ahol napokig tartották fogva. Közölték vele, hogy arra kaptak megbízást egy konkurenstől, meg kell ölniük. Lampert persze halálra rémült, de korábbi, szinte vérre menő tárgyalásai során szerzett tapasztalatai kisegítették. Fogvatartói azt mondták neki, hogy a megbízójuktól ugyan 5 milliót kapnának, de őt 1 millió dollárért hajlandóak elengedni. Lampert túltette magát az első rémületen és a fenyegetőzések terrorja közepette felismerte: az állítólagos megbízás csak egy blöff, és egy igencsak amatőr emberrabló társasággal van dolga. Felvették hangját és telefonon bejátszották a feleségének, ez már jelezte, hogy váltságdíjért történő szabadon engedését komolyan gondolják, sőt csak ez a céljuk. Sok órányi rábeszéléssel elérte, hogy elengedjék, és megígérte, hogy pár nappal később 40 000 dollárt ad át nekik. A kezdő bűnözők otthagyták az út szélén és Lampert egyszerűen hazasétált, ahol a családja és barátai alig hittek a szemüknek, amikor előkerült. A rendőrség pár nap múlva elkapta az emberrablókat. Kiderült, hogy tényleg nem volt megbízó, és áldozatuk kilétéhez az interneten keresgéltek ötleteket, nem éppen jó felkészültséget mutatva. A legidősebb 23, a legfiatalabb 17 éves volt akkor. Azóta is börtönben vannak.Az persze nem csoda, hogy a rablók őt szemelték ki. Lampert az emberrablás időpontjában már nagyon gazdag volt, pedig csak a 42. életévében járt. Karrierje olyan, mint ahogyan a nagykönyvben meg van írva. A Yale-en tanult közgazdaságtant és már ott kapcsolatba került a legjobb társaságokkal. James Tobin mellett volt asszisztens az egyetemi évek alatt. Ő az a Nobel-díjat is kapott közgazdász, akiről a híres nemzetközi deviza tranzakcióra kivetett adó ötlete fűződik, bár van egy olyan érzésem hogy maga Lampert nem igazán ért egyet ezzel az ötlettel. Az egyetem befejeztével a Goldman Sachs-nél kezdett el dolgozni. Elérte, hogy Richard Rubin jobbkeze legyen az arbitrázs részlegen (állítólag ezt úgy vitte véghez, hogy Rubin táskáját cipelte, és közben ötleteivel győzködte). Rubin a kilencvenes éveket a Clinton kormányzat két legfontosabb gazdasági pozíciójában töltötte. Lampert - ekkor még harmincas éveiben - pedig felépítette Amerika egyik legsikeresebb Hedge Fund-ját. Még ezelőtt, 1987-ben azzal szerzett a cégen belül hírnevet magának, hogy egyedüliként képviselte azt a nézetet, hogy a részvények veszélyesen túlértékeltek a hosszútávú hozamszintekhez képest. Harcias fellépése miatt a részvényarányt 30%-kal csökkentették, még éppen időben, hiszen ezzel az októberi krach-ot jóval kisebb veszteségekkel megúszták.
Egy évvel később, mindössze 26 évesen úgy döntött, hogy elindítja saját cégét. Ne felejtsük, még a nyolcvanas években járunk, amikor a Hedge Fund alapítása ritka ötlet volt, kevesen mertek belevágni, és New York pénzügyi elitje (vagy az oda törekvők) is arról álmodoztak inkább, hogy egy zsíros bóvli kötvény ügyleten vagy egy vállalat menedzsment általi LBO (leveraged buyout) kivásárlásában vesznek részt. Még maga a mentor, Richard Rubin is azzal riogatta, hogy ez egy rossz ötlet és tönkreteszi ígéretes pályafutását. A cégét ESL Investments-nek nevezte el, nevének kezdőbetűi alapján (középső nevét ritkán használja). A kezdőtőkét Richard Rainwater, szintén a pénzügyi szektorból meggazdagodott texasi milliárdos adta. Szintén ő volt az, aki számos gazdag ügyfélnek mutatta be Lampert-et. Így hamar olyan befektetőket tudhatott maga mögött, mint a Loews birodalmat birtokló Tisch család, aki vagy a film mogul David Geffen és a számítógépeket gyártó Michael Dell.
Geffen nyilvános állítása rávilágít arra, hogy az elkövetkezendő években Lampert mennyire zseniálisan vezette a céget: "Több pénzt csinált nekem, mint amennyit én az összes többi üzletemben együttvéve, egész életemben". Geffen a világ legrettegettebb film és zenei mogulja, vagyona 5 milliárd dollár, és ő az, aki Griffin és Cohen mellett a világ legfontosabb műgyűjtője a nagyon-nagyon drága festmények területén. Már tettem róla említést, amikor a Hedge Fund vezérek műkincs gyűjtési szokásairól (és egyéb pénzköltési hóbortjairól) írtam, Geffen két rekord értékű tranzakcióban is részt vett a műtárgy piacon, csak ennél a két esetnél összesen több mint 200 millió dollárral. Ezek után nem csoda, hogy Geffen szavai mennyire nagy súllyal bírnak, ha pénzkeresésről van szó.
Lampert-et a sajtó előszeretettel szokta a "következő Buffet" címen emlegetni. Ez nem véletlen, mert a két ember befektetési stílusa nagyon hasonló. Lampert napjaink egyik legjobb érték alapú invesztora. Mégis, Buffett csak arra figyel oda, hogy egy-egy vállalatban történő komoly részesedés megszerzése után kompetens menedzsment kerüljön a cég élére, és ő maga ritkán folyik bele az operatív döntéshozatalba. Nem szabdal fel cégeket, nem alakít át, csak kivárja, amíg az érték megjelenik a piaci árfolyamokban is. Ezzel szemben Lampert gyakran sokban hasonlít Carl Icahn-ra is. Az elmúlt évtizedek nagy vállalat felvásárlójához hasonlóan egy esetben - és magasan ez volt a legfontosabb - Lampert beült a megvett cég vezérigazgatói posztjába, és aktívan vesz részt a megvett vállalat menedzsmentjében.
Az ESL elsősorban a K-mart felvásárlásáról lett híres. Ez a vállalat egyike volt amerika legnagyobb kiskereskedelmi cégeinek.Érdekesség, hogy a Kmart-ot ugyanabban az évben, 1962-ben alapították, mint Amerika másik két nagy hiper és szupermarket láncát, a Target-et és a még nála is nagyobb Wal-Mart-ot. A K-Mart azonban a kilencvenes években a durva árverseny hatására gyorsan veszített pozícióiból, és csődközeli állapotba került. Sokan azt mondták, hogy a cégnek vége és minden beléjük fektetett dollárt elnyeli a süllyesztő. Annak idején én is több vitát folytattam el ezzel kapcsolatban, de elsősorban csak mint érdeklődő. Az biztosnak tűnt, hogy az agyonnyomott árfolyamú részvény nagyot robbanthatott volna felfelé, ha sikerül kikecmeregnie a gödörből. A többség azonban úgy gondolta, hogy a K-Mart esélytelen a piacon és a felszámolás az egyetlen járható út. Lampert viszont felismerte, hogy a cég vezetésében súlyos hatékonysági hibák, és visszaélések voltak, továbbá végig szem előtt tartotta, hogy a vállalat hihetetlen mértékű ingatlanvagyonnal rendelkezik. Elkezdte hát felvásárolni a K-Mart kötvényeit, még akkor is, amikor az csődvédelmet kért. Ezeket később átkonvertálhatta részvényekre, és egyre nagyobb befolyásra tett szert a társaságban. Megindult a harc a cég átvételéért, és Lampert javította a pozícióit a tárgyalásokon, de az idő is szorította. A vállalat továbbra is százmilliókat dobált ki az ablakon, ezúttal már Lampert és befektetői pénzét is veszélyeztetve. Az ESL pedig még nem tartott ott, hogy átvegye az irányítást a cég menedzsmentjében. Egy nehéz hét után, munkával teli hétvége következett, felkészülés egy hétfői tárgyalásra. A péntek estjét családjával szerette volna tölteni. Este kilépett a cége kapuján, és ekkor négy maszkos ember teperte a földre.
Ám az emberrablás még szerencsésen is jött Lampert-nek. A péntek esti elrablás és a közel 40 órás fogság elvileg nem zavarhatna meg semmilyen tárgyalási folyamatot, de a hétfő egy fontos döntés időpontjára esett, és Lampert-nek át kellett volna dolgoznia az egész hétvégét, hogy felkészüljön. Még a szabadulása napján felhívta a tárgyalófeleit és kért néhány nap türelmet. Tette ezt annak ellenére, hogy a családja és a barátai kérték: vonuljon vissza, ne foglalkozzon az üzlettel, és pláne ne kerüljön reflektorfénybe, ami hasonló incidensekhez vezethetne. Ám Lampert-nek ez az élete, és nem állt le. Üzletfelei végül türelmesnek bizonyultak, Lampert kapott némi időt sorai rendezésére, és tovább tudta folytatni a K-Mart felvásárlását.
Sokan azt hitték, hogy Lampert majd kiszipolyozza a vállalatot, és nagyot kaszál az ingatlanvagyonon. az ESL irányítása alatt a cégnek valóban sok ingatlanját eladták, ám ezek csak kisebb részét képzeik az összes áruháznak, és ezeket is fokozatosan, hogy jó árakat tudjanak eléri. Lampert a kis Greenwhich-i irodájából aktívan irányítja egy 330 000 alkalmazottat foglalkoztató cég tevékenységét. Ebben talán az is szerepet játszott, hogy a pletykák szerint nem szeret repülni, ahova csak megteheti, autóval megy. Ám még így is sikert ért el egy olyan vállalatban, amelyiknek Amerika szerte, de még Ausztráliában is vannak áruházai. A céget átszervezte, újra tőzsdére vitte, különböző márkanevek alatt tematikus boltokat hozott létre, és az árfolyam ismét szárnyalni kezdett. 2004-ben egyesítette a vállalatot egy másik kiskereskedelmi óriással, a Sears-el, amivel a szinergiahatások révén további hatékonyságjavulást ért el. Az ESL-nek a mai napig ez a vállalat a fő pozíciója, 41%-os arányban. Sokat elmond a koncentrált stratégiáról, hogy a második legnagyobb arány pedig 34%-os (Autozone), és minden más elenyésző a portfólión belül.Lampert nevéhez egy fontos rekord is fűződik. 2004-ben ő lett az első Hedge Fund menedzser a világon, aki egyetlen év alatt több pénzt keresett, mint 1 milliárd dollár. Ez egy hétköznapi ember számára is felfoghatatlanul nagy összeg, de olyan határ ez, amit azóta is csak nagyon kevesen tudtak megugrani. Még akkor is, ha az utóbbi években például Simons-nak vagy Sorosnak bérelt helye van a listán. 2006-ban már olyan jól állt, hogy nagyobb volt a vagyona, mint az ő korában Buffett-nek. Emellett a hozamai is jobbak voltak, megközelítették a 30%-ot éves szinten. Viszont Lampert nem éppen a klasszikus rövid vagy középtávra tekintő, abszolút hozamra törekvő spekuláns. Emiatt a 2008-2009-es válság nagyon mélyen érintette, hiszen két kiskereskedelmi láncának árfolyamai majdnem úgy zuhantak, mint e pénzügyi cégeké. Az ESL mégis túlélte a megrázkódtatásokat és Lampert visszatért az útra, amelyen Buffett nyomdokain haladhat.
