Ahogy korábban írtam, egy Hedge Fund sokféle lehet, és csak két fő ismérv van, amely alapján egyértelműen el lehet dönteni, hogy egy adott befektetési csoportosulás Hedge Fund-nak tekinthető-e, vagy nem. Ez a zártkörűség és a szabad befektetési tevékenység. Ezek nem feltétlenül járnak együtt a magas kockázatvállalással vagy a minden évben történő - részvény, kötvény, egyéb piacoktól függetlenül elérendő pozitív hozamra való törekvéssel. Mégis, gyakran éppen ezekkel azonosítják a Hedge Fund fogalmát, ezért a díjakat is eszerint értékelik. Pedig nem minden esetben van erről szó, a Hedge Fund-ok néha adózási célból, vagy egyedi - de nem kockázatos - befektetési politika végrehajtására rendezkedtek be. Azért az mégis igaz, hogy a Hedge Fund-ok többsége magas kockázatot vállal és abszolút hozamra törekszik. A jellemző díjak így ezt tükrözik, de az már a szabadság következménye, és az ok-okozati összefüggés nem minden esetben működik fordítva is. A hagyományos befektetési alapoktól, egyéb portfoliókezelési, privát bankári szolgáltatástól való eltérés azonban másfajta díjtípusokban érhető tetten. Ez még akkor is igaz, ha egyre több, erősebben szabályozott, mondhatni klasszikus jogi formában létező befektetési alap is egyre több hasonló díjtípust alkalmaz.
Mivel a Hedge Fund-ok egyik legfontosabb előnye a saját struktúrájuk és stratégiájuk szabad kialakítása, így ezerféle megoldás létezik a díjak terén is, itt elsősorban arról írok, ami általában jellemző rájuk. Egy Hedge Fund-nak folyamatos költségei vannak. Ezek egyes esetekben igen magasak is lehetnek. Például a Citadel-nek 1200 állandó munkatársa van, a DE Shaw-nak 1500. Ezek az emberek jól képzettek, és egyenként is sokat keresnek. Az átlagos fizetésről nincsenek megbízható statisztikák (munkakörönként esetenként igen, de cégenként kevésbé), de mindkét cég egy-egy fontos pénzügyi központban van, itt eleve magasabb a fizetés elvárás a magasabb költségek miatt. Mondanom sem kell, az iroda fenntartás költségei is magasabbak. Hasonlóképpen a technológiához és az infrastruktúrához. A Citadel eleve egy hatalmas irodaépületet tart fent Chicago belvárosában, saját generátorokkal, de emellett még egy üres irodaépület is a rendelkezésükre áll 200 munkaállomással, szükség esetére. A sikert, sőt annak lehetőségét sem adják ingyen.
A tipikus Hedge Fund díjstruktúra az alábbiak szerint néz ki: 2% Fix díj, 20% Sikerdíj High Watermark számítással. Ez az a bizonyos sokat emlegetett "2&20", amire rengeteg ágazatal foglalkozó cikk és tanulmány szinte már-már automatikusan hivatkozik, és amelyet új Hedge Fund-ok indításakor a pénzügyi tervekben mantraszerűen ismételgetnek.
A fix díj éves szinten értendő, és a tőke arányában. A 2%-os érték tényleg nagyon tipikusnak tekinthető, persze szélsőségek itt is vannak, a kisebb befektetőkre is számító osztrák Superfund a legkockázatosabb alapjainál havi (!) 0,5%-ot, azaz éves szinten értelmezhető módon 6%-ot számít fel, de nagy, és kevésbé aktív, így kisebb állandó költséggel rendelkező alapok esetén akár 1%-is is lemehet ez az érték.
A sikerdíj gyakra
n egy bizonyos korláthoz, ún. hurdle rate-hez kapcsolódik. Az efeletti eredményre vonatkozik a sikerdíj. A hurdle olyan minimális átugrandó akadály, vagyis hozamelvárás, amelyet rendszerint a kockázatmentes befektetések is hoznak. Ez gyakran rövidtávú állampapír hozamot jelent. Ritkább esetben infláció, jegybanki alapkamat is lehet.
Előfordulhat, sőt nagyon sokszor elő is fordul, hogy egy-egy sikeres időszakot, egy sokkal rosszabb követ. Ilyenkor megtörténhetne, hogy a befektető veszít, miközben a maguk mögött hagyott időszak sikerdíja által a Hedge Fund menedzser bevételt ér el az ügyleten. Az is előfordulhatna, hogy egy sikeres időszak után egy sikertelen, majd ismét egy sikeres következik. A hozam nem változott, a befektetés értéke sem az első és harmadik időszak között, mégis elvileg kétszer is sikerdíj illethetné meg a befektetés kezelőjét. Ezek ellen kétféle módszerrel szoktak védekezni.
Az egyik az ún. Lookback Refund, amely a nevéből következően is egy negatív díj, vagyis visszafizetés a befektető részére. Ritkán alkalmazzák, akkor is csak olyan esetekben, amikor bizonyos mértéket meghalad a visszaesés mértéke az előző elszámolási időszakhoz képest. A Lookback soha nem lehet teljes, más díjakat kiváltó, vagy akár a sikerdíjat teljes mértékben visszafizető tétel. A Hedge Fund-ok üzleti terveiben a sikerdíj fontos - gyakran a legfontosabb - tétel. A fix díj általában a működéshez alapvetően szükséges, rendszeres kiadások fedezetéül szolgál, az alapítók, vezetők díjazása, a további fejlődés általában nem kerül ebből finanszírozásra. A vállalkozásba befizetett tőke ritkán 3, gyakrabban 7-10 év alatt megtérülő beruházás (nem a befektetőké, hanem a Hedge Fund indítóié), és ennek hozamát általában a sikerdíj termeli ki. Ezzel az időtartammal egyébként az ágazat még mindig a gazdaság, vagy akár a pénzügyi szektor legjobbjai között van.
Sokkal gyakoribb a High Watermark (néhol High-Water Mark, vagy High Water Mark) használata. Ennek jelentése csúcspont, és eredetileg a folyók maximális, akár historikus rekord vízállására használták (lásd a képen). A Hedge Fund-ok esetén ez az egy befektetési egységre jutó maximális értéket jelenti. A lényege, hogy az adott elszámolási időszak, amelyikre a sikerdíjat is levonják, maximumát "bejelölik" és mindaddig, amíg a befektetés értéke ezt a szintet nem éri el, nem vonnak le sikerdíjat. Sőt, ezt az efeletti hozamok esetén teszik csak meg. Ha egy gazdag magánbefektető 10 millió dollárt fektetett be, ennek értéke 12 millió dollárra emelkedett adott negyedév alatt, akkor 20% sikerdíj esetén (a hurdle-től most a példa egyszerűségéért tekintsünk el) 400 000 dollárt vonnak le tőle, és marad 11 600 000 dollárja. Előfordulhat, hogy a befektetés értéke ekkor visszaesik, például megint 10 millióra, majd új negyedév, új elszámolási időzak kezdődik. Ekkor ismét siker következik, és a befektetés értéke innen emelkedik 11 500 000 dollárra. Ha nem lenne High Watermark, akkor ismét levonandó lenne 20%, ezúttal 300 000 dollár. Az összesített sikerdíj ekkor már nem 20% lenne, hanem viszonyítási ponttól függően, de a High Watermark-kal szembeállítva 700 000 / 2 000 000 = 35%. A High Watermark azonban kizárja, hogy kétszer legyen sikerdíj az egyszeri teljesítmény után. Természetesen így is előfordulhat, hogy egy High Watermark később sosem kerül újabb érintésre, de ez a ritkább esetek közé tartozik, hiszen a sikerdíj miatt a menedzserek alapvetően érdekeltek a jó eredményekben, és ez igazságosabb megoldás, mint ha csak a fix díj létezne.
Sok klasszikus befektetési alap esetén van ún. beszállási díj, amit a befektetés indításakor, a tőke arányában kell fizetni, rendszerint 0-5%-ban, bár mind külföldön, mind Magyarországon láttunk már magasabb százalékokat is. A Hedge Fund-ok esetén viszonylag ritkák ezek az ún. front-load díjak, amelyeket a tőke arányában a befektetés elindításakor vonnának le. Ez a fajta jutalék azért van - főként a magasabb kockázatú alapok esetén - mert egyrészt ebből finanszírozzák a z eladás költségeit, jellemzően a tanácsadó díját, aki az ügyfélnek ajánlja az alapot (igen, itt felmerülhet érdekellentét, de nem úgy, ahogy azt sejtenéd, de erről egy másik bejegyzésben később). Másrészt a befektetési alapok esetén, pláne ha nyíltvégű és nyilvánosokról van szó, akkor az ügyfél szűrés egyik hatékony eszköze lehet. Tekintve, hogy a Hedge Fund-oknak viszonylag kevés, de nagy ügyfelük van, ezt a folyamatot ritkán kell végigcsinálniuk, és bár a befektetés komoly jogi háttérmunkával történik, ennek a hétköznapi ember számára borsos költsége az adott nagy tőkével rendelkező magánbefektető, intézmény számára eltörpül. Emellett az ügynököt, forgalmazót, a folyamatos befektetési jegy eladás és vétel adminisztrációját sem kell kifelé fizetniük. Az ilyesmit rendszerint házon belül intézik.
Valamivel gyakrabban fordul elő a kiszállási díj. Gyakran hívják surrender fee-nek, ami magyarul annyit tesz, feladási díj vagy lemondási díj. Ebben azért van némi cinizmus, ezért a "kiszállási" szó azért ennél sokkal jobb, így hallhatunk withdrawal illetve redemption fee-kről is, ez ugyanezt a költséget takarja. A lényege, hogy a befektető a Hedge Fund-ból való kiszállás esetén fizeti a tőke arányában, amennyiben hamar, 1-3 éven belül szállna ki. Gyakran ezt az összeget visszafizetik az alapba. A Hedge Fund-ok más esetben a meghatároznak ún. lockup period-ot, azaz olyan időszakot, amely során a befektető nem veheti ki pénzét, ez általában több év, tipikusan 3 esztendő szokott lenni.
Cohen vagy Simons (utóbbi, amíg külső pénzeket is kezelt), ennél jóval többet is elkér. Teheti, hiszen az eredmények mellett így is nagyon jó hozamokat hoznak, hoztak a befektetőiknek. Cohen például a tőke 3%-át és a nyereség 50%-át számítja fel díjként. Ha egy 20%-os évet szeretne felmutatni az ügyfeleknek, ami keveseknek sikerül, de neki nagyon is sokszor, akkor 43%-os bruttó hozamot kell produkálnia. Ha egy átlagos, 2&20 Hedge Fund 10%-os hozamot szeretne az ügyfeleknek elérni, 14,5%-os kell produkálnia, a részvénypiaci hozam hosszútávú átlagánál 4-6%-kal, a közép és hosszútávra szóló kockázatmentes hozamoknál most éppen 10-12%-kal többet, és itt nemcsak a fent említett zsenikről, hanem több ezer hasonló próbálkozásról beszélünk. A következő bejegyzésben arról lesz szó, hogy mindez jelenthet-e hátrányt a Hedge Fund-ok és főleg befektetőik számára.
