HedgeFund.hu

Minden legenda hasonló cselekménysorra épül. A hős megszületik, mély motiváció ébred benne, a céljára tör, és a kezdeti bukdácsolások után egyre magasabbra jut. A legnagyobb kihívással éppen a végcél előtt találkozik, ekkor tűnik számára a leginkább reménytelenebbnek a helyzet. Hiszen tudjuk, hogy az éjjel is éppen a hajnalhasadta előtt tűnik a legsötétebbnek. Végül a nagy akadályt legyőzve győzelmet arat. Ez a történetvezetés olyan mélyen beépült a kollektív tudatalattiba, hogy a modern hollywood-i forgatókönyvírás is általános sémaként használja.

A valóság azonban nem ilyen. Erre Sebastian Mallaby, a könyv szerzője is ráérez, és egy olyan művet tesz le elénk, amely sorozatban a valóságos történetek tipikus lefolyását külön fejezetekben, legendákként porciózva mutatja be. Ezek a sztorik fokozatos felemelkedést, a dicsőséget, majd a bekövetkező visszaesést mesélik el. Szándékosan használom a visszaesés, és nem a bukás szót. Az elsőből még van visszatérés, a másodikból soha, maximum csak újrakezdés. A történetek főszereplői azonban nem buktak el, "csupán" nagy veszteségeket szenvedtek el karrierjük egyik későbbi pontján, és az aktuális sztár első számú helyét kénytelenek voltak átengedni másnak.

A cím a feltűnést keltő "More Money than God", amit talán "Istentelenül sok pénz" kifejezéssel lehet érzékletesen lefordítani (ha van jobb ötleted, szívesen cserélem). A kötet két célkitűzés elérésére is kísérletet tesz, és ezekben ha nem is arat teljes sikert, sokáig eljut. Az első cél, amely a tartalom nagy részét lefedi, a Hedge Fund ágazat megszületését, fejlődését, teljes történelmét igyekszik bemutatni, elsősorban annak néhány ikonikus alakján keresztül. A második cél az iparág egészének hatásait igyekszik feltérképezni a pénzügyi rendszer és a gazdaság egészére, abból az okból, hogy a szabályozás szigorításának szükségességét, vagy éppen feleslegességét támassza alá.

Mallaby (PDF), az Economist korábbi és a Washington Post mostani újságírója, kifejezetten a Hedge Fund vezérekről ír, így remek és átfogó bepillantást nyerhetünk az ágazat légkörébe.A valós történetek amerikai stílusban fordulatokkal, pörgős párbeszédekben, és a fejezetek végén megjelenő nyitva hagyott kérdésekben és sejtetésekben kelnek az életre a szemünk előtt. Szinte látjuk magunk előtt, ahogyan Steinhardt és kollégái cigifüstben ülnek a hetvenes évek akkor modernnek ható irodaberendezései között, vagy ahogyan Druckenmiller éjjel kettőkör a sötét Manhattan előtt egy irodai lámpa fényénél görnyed a kihangosított telefon fölé, amint Sorossal beszél az angol font elleni spekulációról.

Az élénk képeket elősegítendő részletes, néha humort sem nélkülöző leírásokat és történeket húz elő Mallaby, elsősorban A.W. Jones-ról az első (mondhatni modern) Hedge Fund alapítójáról, Michael Steinhardról, Soros Györgyről és Steve Druckenmiller-ről, Paul Tudor Jones-ról, Julian Robertson-ról. A technológiai lufi kipukkanása utáni időszakról sokkal inkább általánosságban beszél, persze említésre kerülnek azok, akikre a nyilvánosság fénye az utóbbi 10 évben vetült. Ide tartozik James Simons, vagy a válság alatt a leggazdagabbak közé került John Paulson. Az uróbbiról azért ír röviden, mert más már elvette a kenyerét Paulson kapcsán. Mégis a fő oka a friss vezető Hedge Fund menedzserek kapcsán tapasztalható szűkszavúságnak vagy akár említésük szinte teljes hiányának egyszerű: nem férnek be az említett sémába. Soros, Robertson, Steinhardt már régen visszavonultak az aktív kereskedéstől, vagy oda csak jókora pihenő után, időszakosan tértek vissza. Szó szerint belefáradtak, akárcsak Druckenmiller a kilencvenes évek részvénypiaci buborékának megdöbbentő kitartása idején. Mallaby szereti ha egy történet lekerekítése megtörtént, és ezzel nincs nehéz dolga, mert a tőzsde gondoskodik arról, hogy ez előbb-utóbb még a legjobbakkal is megtörténjen. Erre látványos példákat hoz fel, és gondoskodik arról, hogy a dráma látványosan is bontakozzon ki a könyvben. Néhol kissé zavaró, hogy a hatás érdekében mind a sikereket, mind a kudarcokat jócskán túlértékeli. Ha egy Hedge Fund vezető évtizedes szinten 30% közeli hozamokat ér el éves szinten, majd egy évben 20%-ot veszít, az nemcsak messze van a kínostól, hanem előbb-utóbb mindenkivel megtörténik, ahogy ez a könyvben meg is jelenik.

Aki régóta olvasgat a Hedge Fund-ok, a technikai elemzés, a pénzügyi piacokat érintő válságok, vagy akár a sikeres tőzsdei kereskedők témaköreiben, annak igazán sok újdonságot nem fog tartalmazni a könyvben lévő történetek többsége. Az aprólékos munka mégis pár helyen még a régi róka olvasóknak is tartogat újdonságokat. Külön fejezetet olvashatunk a Commodities Trading Corporation-ről, amely olyan neves közgazdászok részvételével született meg, mint a makroökonómia pápája, Paul Samuelson. Ez a cég az elképesztő akadémiai háttér ellenére mindjárt az első ügyletén 60%-os mínuszt hozott össze, amit későbbi évek kemény munkájával tudtak csak ellensúlyozni. Hiába, a piac bárkit képes megtréfálni, legyen bármekkora elméleti háttere, hiszen úgyis azt tesz, amit akar. Ezt később a Long Term Capital Management fejezetben ismét elolvashatjuk. Erről egyébként már született jó (Talált Pénz) és rossz (Tőzsdeguruk tündöklése és bukása) könyv is, így itt csak egy tömör összefoglalót olvashatunk Merton-ék kalandozásairól. A CTC további érdekessége, hogy később - akárcsak két évtized múltán Robertson - számos nagyágyú pályára állításában részt vett, mind szakmai, mind pénzügyi segítség formájában. Mallaby kiváló munkát végzett abban, hogy megtalálja a kapcsolódási pontokat és az egyes fejezetek egész tájképpé kapcsolódjanak össze.

Szintén újdonság, ahogyan Soros 1987 októberi bukdácsolásait szenvtelenül leírja. Amikor Paul Tudor Jones hatalmasat nyert, Druckenmiller az ő sugallatára a krach napján fordítva úszta meg a legrosszabbat (sőt, nyereséggel zárta minden spekuláns rémálmát), addig a Quantum alapítója mérete miatt már nem volt képes időben kiszállni, sőt a Nikkei felfüggesztése miatt a shortjait sem volt képes lezárni, majd kapkodásával tovább rontva a helyzetet végül ahogy a könyv is idézi a Times sorait: "Soros két évtized alatt vált géniusszá, mégis, mindössze 4 nap alatt képes volt hülyét csinálni magából". Persze Soros nem lenne az, aki, ha később nem lett volna képes ismét szárnyalni, hiszen már 1987-et nyereséggel zárta. A 2008-as pánik napjai is bár röviden, de érzékletesen vannak leírva. Itt is egy találó és humoros idézet ragadja meg a legjobban a lényeget. Amint a hatóságok felfüggesztették a pénzügyi cégek részvényeinek shortolását, a Goldman Sachs kereskedési termében szó szerint dalra fakadtak, és Robertson egyik tanítványa így magyarázta a helyzetet: "Az első félidőben sakkot, a másodikban pankrációt játszottunk".

 

Összességében a "More Money than God" azoknak, akik nem tudnak sokat a Hedge Fund-ok területről, egészen jó áttekintést nyújt. Mégis, érdemei ellenére, akinek a nevek nem mondanak újdonságot, a történetek végén a sokat markol keveset fog kifejezés fog az eszébe jutni. A történetek szórakoztatóak, tanulságosak, érzékeltetik az ágazat lényegét és hatását a pénzügyi piacokra, ugyanakkor a sok szereplő miatt az igazán mélyreható magyarázatok és elemzések hiányoznak. Ez érezhető az utolsó, konklúziónak szánt fejezeten is. A végén átlátjuk a területet és választ is kapunk a szabályozás kapcsán a legfőbb félelmeinkre, de bővebb kifejtés nem ártott volna. Intuitív szinten, vagy szakmai tapasztalatok alapján érthetjük Mallaby érvelését a szabályozás szigorításának felesleges mivoltára, vagy csak a legnagyobb szereplőkre vonatkoztatva. Egy friss olvasó számára - akinek a történetmesélős fejezetek vélhetően készültek - azonban ez a levezetés aligha elégséges. Ezért nehéz eldönteni, hogy kinek is szól ez a könyv, és nehéz nem arra gondolni, hogy jól körülhatárolt célcsoport híján nem tudta maradéktalanul elérni a célját.