HedgeFund.hu

Vannak a Hedge Fund ágazatnak aktuális sztárjai, akik az adott évben nagyon magas hozamot értek el, vagy az elmúlt időszakban robbantak be a szakmai köztudatba. Ilyen például a még mindig csak 35 éves John Arnold, és a többség ebben a csoportban ennél valamivel idősebb jellemzően negyvenes éveinek elején jár. Vannak azok a gyakran a legnagyobbak között emlegetett, sok milliárd dollárt kezelő menedzserek, akik a kilencvenes években indították saját cégeiket, és mára a legjobban keresők, a legtöbb pénzt kezelők között emlegetik őket. Ilyen John Paulson, Steve Cohen, vagy Kenneth Griffin, és ők a negyvenes, de sokkal gyakrabban az ötvenes korosztályt képviselik. Rajtuk kívül pedig vannak az ágazat öreg rókái, akik már a hetvenes, vagy a nyolcvanas években a saját hajójukat irányítva állták a hullámokat, vagy éppen meglovagolták őket. Közéjük tartozik Bruce Kovner, Julian Robertson és természetesen a terület ikonikus alakja, Soros György. Ők már szinte mind 60 felett járnak, többen a cégeik operatív szintű tevékenységéből visszavonultak. Alig néhányan vannak, akik a csúcson tudtak maradni, ehhez évtizedekig kellett megfeszített idegekkel dolgozniuk.

Azt azonban, hogy valaki még napjainkban is a "nyugdíjkorhatár" előtt jár, mégis majdnem három évtizede a legjobbak között van, már tényleg olyan ritka, mint a fehér holló. Paul Tudor Jones-ról ez mégis elmondható. A nemesi névvel megáldott, de valójában egy középosztálybeli déli családból származó Jones ma a világ négyszáz leggazdagabb embere között van.

Pedig a karrierje nem indult ígéretesen. New Orleans-ban, egy gyapot kereskedéssel foglalkozó vállalatnak dolgozott. Ott érte élete legkínosabb élménye, amikor egy átmulatott csütörtök éjjel után elszundikált a munkahelyén. Mentora és nagy bálványa ébresztette az alábbi szavakkal: "Fiam, ki vagy rúgva.". Jones azonban az élete során megtanulta, hogy éppen a kudarcok adnak remek lehetőséget az újrakezdésre, ezekről meg is emlékezett, tehetséges végzős diákok előtt tartott remek beszédében. A kirúgását követően is feltalálta magát, egy barátja segítségével a New York-i Gyapot Tőzsdén szerzett munkát, és keményebben dolgozott bárkinél, hogy a fenti közjáték ne ismétlődhessen meg. Hamarosan megalapította a saját Hedge Fund-ját és az egyik legsikeresebb árutőzsdei spekuláns vált belőle.

A legtöbb pénzt és vele az igazi hírnevet azonban mégis a részvénypiac hozta meg neki. 1987-es tőzsdekrach sok karriert tört derékba, de vannak néhányan, akik számára hatalmas vagyont jelentett a jó időzítésű short pozíciók nyitása. Jones közéjük tartozott és azt az évet több mint 120%-os nyereséggel zárta, és a zajosra sikeredett októberben 62%-os pluszt könyvelhetett el. Ekkor még csak 32 éves volt, de a több mint 20 főt foglalkoztató cégében mindenki a huszas éveiben járt, mégis a Wall Street csodált sztárjaivá váltak. Ő az egyetlen Hedge Fund menedzser, aki majdnem öt egymást követő évben volt képes százalékban három számjegyű hozamot elérni mind a mai napig. Miért csak majdnem? Nos azért, mert az öt évből egyet 99,2%-os eredménnyel zárt.

Ennek az időszaknak az az érdekessége, hogy ekkor hónapokon át készült Paul Tudor Jones-al és legfontosabb kollégájával egy dokumentumfilm, amely az 1987-es krach előtti és utáni időszakot is bemutatja. A filmet bemutatták a TV-ben a nyolcvanas évek végén, majd Jones letiltatta. Egészen tavalyig, amikor a neten felbukkant a felvétel. A készítők letiltatták, de a szemfüleseknek azóta már megvan ;). Sokáig az aukciós oldalakon is árulták, állítólag több száz, esetenként több ezer dollárért. Most csak egy 10 angol fontos ajánlatot találtam (ha nem átverés), de megnyugtathatok mindenkit, nem érdemes megvenni, kivéve ha valaki műkedvelő. Más szóval: nagyon érdekes, de nem igazán hasznos. A dokumentumfilmről itt írtam tavaly.

A film és a Market Wizards című kiváló könyv Jones-al folytatott beszélgetése Hedge Fund menedzserek rejtőzködő, bezárkozótt attitűdjéhez képest, kifejezetten nagy belátást enged a módszereibe, a munkájába, sőt az életébe is. A nyolcvanas évekbeli sikereket kifejezetten a központosított szervezet, a "one man show" keltette életre, annyi kiegészítéssel, hogy Peter Borish, korábbi elemzője segítsége vélhetően elengedhetetlen volt. A nyolcvanas évek végétől azonban a toronymagas hozamok és a befolyó tőke miatt olyan nagyra nőtt a vállalat által kezelt vagyon, hogy Jones többé nem fogadott el új tőkét, és alapjai zárt körűbbek lettek, mint valaha. Emellett a kilencvenes években tevékenységét diverzifikálnia kellett, egyszerűen fogalmazva azért, hogy azt a rengeteg pénzt eltehesse valahova. Ezzel a rekord hozamoknak vége szakadt, a cég biztonságosabbá, nyugodtabbá vált. Az árutőzsdei, majd a részvénypiacra építő határidős ügyletek dominanciáját felváltotta a nagyobb terepet mozgásteréül használó global macro. Ez manapság mintegy 60%-át teszi ki kezelt vagyonra alkamazott stratégiáknak (lásd ezt a PDF-et), és egy kilenc fős bizottság havi szinten határozza meg a tőkeallokációt. Alattuk számos kereskedő és elemző dolgozik. Ezzel együtt a Tudor Investments továbra is az egyik leginkább egyetlen emberre építő Hedge Fund a világon a nagyok közül. Jones tálentuma nem veszett el, a hozamok továbbra is verik a részvénypiacot, vagy akár az átlagos Hedge Fund teljesítményt. Paul Tudor Jones még mindig "tape reader", azaz az árfolyammozgásokat követi, ahogyan erről egy alig két éves interjúban is nyilatkozik.

Mert Jones az egyik legnagyobb élő cáfolata annak a minduntalan visszatérő, és teljesen alaptalan tőzsdei legendának, miszerint a technikai elemzés még nem tett senkit gazdaggá (hogyne tett volna, például itt egy lista PDF-ben). Az alapító szenvedélye, elkötelezettsége és kérlelhetetlen munkatempója még mindig viszi előre a vállalatot. Az említett dokumentumfilmből nem egy nyugodt, stratégiai szinten gondolkozó, szivarozgató embert ismerünk meg, hanem egy olyan emocionálisan túlfűtött embert, aki képes egyik percről a másikra egy elmélyült monitor szemlélőből vagy fotel filozófusból egy idegességtől ugrándozó brókerével hangosan ordibáló emberré átalakulni (lásd a képet). A mentális feszültség azonban csak akkor fogja vissza az embert, ha nem rágódik a korábbi hibákon, hanem flexibilis módon alkalmazkodik minden helyzethez. Ezért tudott a Tudor Investments bármilyen piaci helyzetben talpon maradni, és növekedni. Jones nem bonyolította túl a kereskedést, és kevés tőke mellett, jó ösztönökkel és kitartással ez remekül működött, főleg a húsz évvel ezelőtti világban.