Amikor Hedge Fund menedzserekről beszélünk, akár ezt a blog-ot is böngészve, a benyomásunk általában az lehet, hogy egy olyan emberekről van szó, akik spekuláns zsenik, és a fő feladatuk a pénzügyi piacokon történő megfelelő időzítésű tranzakciók végrehajtása. Ehhez a képhez hozzájárul az, ha olyan összeállításokat olvasunk, amelyek a legtöbb pénzt keresőket gyűjti össze, és amely listáról itt is írtam a megelőző bejegyzésben. Lelki szemeink előtt megjelenik egy kissé megviselt arcú, feltűrt ingujjú középkorú vagy éppen fiatal férfi, aki előtt 4-6-8 összekötött monitoron a számok piros és zöld színekben villognak, és a chartok pillanatról pillanatra váltakoznak.
A valóság azonban teljesen más. Egy tipikus Hedge Fund a romantikus, regényszerű elemeknél bizonyos tekintetben sokkal kevésbé izgalmas, ugyanakkor mégis sokkal összetettebb. Egy nagyobb Hedge Fund-nál ma már több százan dolgoznak, jellemzően minden kontinensen jelen lévő irodákban (érdekességképpen jegyzem meg, hogy nem csupán a kezelt tőke, hanem a technológiai szint verseny követelménye, az idők szava befolyásolja inkább a létszámot, például a Quantum-ot kezelő Soros irodában 50 ember dolgozott Druckenmiller-ék keze alatt 1992-ben, az angol font beesése idején).
Így egy Hedge Fund menedzser fő feladata ma már sokkal inkább az, hogy a hatalmas szervezetet kialakítsa, az irányvonalakat, akár a befektetési stratégiában meghatározza, és irányítsa a többiek munkáját. A stratégia tényleges kidolgozása, és a kereskedés is egészen más emberek, sőt részlegek munkája. A Hedge Fund blog eddig bemutatott vezetői között inkább koncentráltunk azokra (és később is lesz erre példa bőven), akiknek személyes közreműködése a magas hozam elérésében elengedhetetlennek bizonyult, és nem a vállalati-menedzseri képességek kerültek előtérbe. Most éppen az ellenkezőjét tesszük, akiről szó lesz, az éppen a jól felépített vállalat által lett sikeres, és egyike a leggazdagabbaknak.
Kenneth Griffin az az ember, aki nagyon csendesen, de mégis robosztus erővel, és hihetetlen gyorsasággal a világ egyik legnagyobb pénzügyi erőművét építette fel. Cége egyes állítások szerint a világ részvényforgalmának 3%-át adja, de az opciós kereskedésben is igen nagy részesedést hasítottak ki maguknak, viszonylag rövid idő alatt.
Griffin-ről a legtöbbet a széles nyilvánosságnak Scott Paterson nem éppen túl jól sikerült, mondanivalóját tekintve tévutakon járó, ugyanakkor részletgazdag The Quants című könyvéből lehet megtudni. Az ifjú Kenneth már nagyon fiatalon megcsillogtatta a tehetségét, és így nagyon hamar észre is vették. Floridában nőtt fel, már gimnazistaként az IBM-nek kérték fel dolgozni programozóként, és a 18 éves születésnapja előtt oktatási szoftverket fejlesztő céget indított, amit később ugyan eladott, de az ötlet annyira sikeresnek bizonyult, hogy a cég a mai napig aktívan működik.
Nem csoda, hogy felvették a Harvardra, ahol közgazdásznak tanulhatott. Ekkor ismerkedett meg az átváltható kötvények világával, amely ugródeszkának bizonyult számára. Félreárazásokat fedezett fel bennük, lényegében arbitrázs lehetőségeket, amelyek később a statisztikai arbitrázs irányába mozdultak el. Barátoktól és családtagoktól összegyűjtött pénzzel kezdte a kereskedést, majd még egyetemistaként saját irodából kezdett el pénzt gyűjteni egy igazi, komoly Hedge Fund-hoz. Akkor még senki sem sejtette, hogy a Financial Times, a világ talán legnagyobb, leginkább befolyásos pénzügyi hírforrása az ő cégét fogja a pénzvilág legfélelmetesebb erejeként emlegetni. Sikeres ügyleteire felfigyelt egy befektető és az ő segítségével már 22 évesen nekiláthatott a Hedge Fund-ja felépítésének. Az illetőnek egyetlen feltétele volt az induláskor: Griffin-nek Chicago-ba kell költöznie és onnan kell irányítania a céget. Emiatt lett aztán Amerika második legnagyobb és legfontosabb pénzügyi központjának az egyik legbefolyásosabb embere, alig több mint 10 év alatt. Hogy csak egy példát említsek: tagja volt a város olimpiai jelentkezését vivő bizottságnak.
A vállalat neve a Citadel lett, jelképezve, hogy bármilyen piacokon végighaladó sokknak képes lesz ellenállni (ez majdnem két évtized múlva azonban már nem volt igaz, de még ne szaladjunk előre). Griffin-nek egyébként is van egyfajta vonzódása az arisztokratikus hangzatú névadáshoz. Vezető alapjának neve Kensington, egy másik szintén kiemelt alapjának pedig Wellington. A nemesi érzésre még inkább ráerősített, amikor esküvőjét Versailles-ban tartotta, viszonylag szűk körű meghívottak társaságában.
Feleségével - aki az abszolút férfiak dominálta szakmában szintén egy Hedge Fund-ot vezet - kiterjedt műgyűjtői tevékenységet folytatnak. Griffin 31 évesen vette meg első Ceéanne képet, amit még abban az évben egy Degas- festménnyel is kiegészített. Hamarosan az egyik legnagyobb műgyűjtő lett az egész világon. A művészet iránti elkötelezettségének azzal is hangot adott, hogy az ő nevéhez fűződik minden idők egyik legnagyobb egyedi adománya egy múzeum részére - természetesen itt is egy chicago-i intézményről van szó. Mielőtt ezen tevékenységeit megkezdte, nem kereste a nyilvánosságot - igaz, ellentétben azzal, ahogy sok cikkben állítják, nem is volt titkolózó és rejtőzködő, ahogy azt a Hedge Fund-ok vezetőiről klisészerűen állítani szokták. Mégis, a sok pénz megérkezésével a leggazdagabb amerikaiakat összeállító Forbes magazin felfedezte, és ezzel máris ő lett a legfiatalabb olyan ember a listán. aki saját erejéből szerezte a vagyonát.
Hogyan sikerült ezt ennyire gyorsan elérnie? A cég indításakor a már említett nyílt társaságok által kibocsátott átváltható kötvényekkel történő spekuláció volt a fő irányvonal. Griffin olyan statisztikai jellegű félreárazásokat fedezett fel, amely a kötvények későbbi potenciális felértékelődését, illetve a túlságosan engedékeny átváltási arányokat rejtette magában. Ezzel az ágazatban akkor is nagyon magasnak számító hozamot ért el, és dőltek hozzá az ügyfelek, amik a bevételi kilátásokat megtöbbszörözték. Ahogy a vállalat és a kezelt tőke növekedett úgy terjeszkedtek ki más stratégiák felé, de egyre inkább a "gyors tüzelésű" algoritmusokban látták a magas hozam elérésének az útját. Griffin képes volt személyes spekulánsi ambíciót a háttérbe szorítani, és más szakembereknek, de legfőképpen a számítógépeknek átadni a teret, így ma már - kevés kivételtől eltekintve - nem ő végzi a kereskedést.
A Citadel másik nagy titka az elképesztő háttérmunkában van. Griffin az évek alatt olyan technológiai bázist épített ki, amelynek talán csak a legnagyobb New York-ban lévő befektetési bankok vetekednek, gondoljunk itt a Goldman Sachs-re, vagy a Morgan Stanley-re. Nem is meglepő, hogy Griffin - legalábbis 2008-ig - őket tekintette az igazi versenytársnak, és deklarált módon azt a cét tűzte ki, hogy egy hozzájuk hasonló birodalmat épít ki. A Citadel első sorban ma már kvantitatív stratégiákat visz, és ehhez mérten rendelkezik számítógépes kapacitásokkal. A háttérhez szükséges a megfelelő szakember gárda is. Griffin nem fukarkodik a fizetések terén, a Citadel-hez nagyon nehéz bejutni, de akinek sikerült, az akár másféleszer annyit is kereshet, mint a legtöbb vetélytársnál. Ugyanakkor bentmaradás is nagyon nehéz, ágazati források rendszeresen arról beszélnek, hogy a cégnél elképesztő méretű a fluktuáció, bárki, bármikor az ajtón kívül találhatja magát. Griffin szándékosan teremtett a cégen belül kifejezetten kompetetív hangulatot, és ez hozzájárult a jó eredmények eléréséhez. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez a hozzáállás kevésbé járul hozzá a cég felé irányuló lojalitás kialakulásához, ezért a tehetségesebb munkatársak nagy számban pártolnak át máshová. A Citadel ennek ellenére a csúcson több mint 1000 embert foglalkoztatott, a világ több pontján, ezzel a legtöbb Hedge Fund-ot simán lekörözve humán erőforrást tekintve is. Ahogy a vállalat nőtt, Griffin a befektetési döntéshozatalból, a stratégiák megalkotásából visszavonult, és egyre inkább a vezetői szerepre összpontosított. Ezt is nagyon komolyan vette, irodája tele van menedzsment könyvekkel.
A cég főhadiszállása Chicago központjában található, talán az egyik legnagyobb tekintélyt parancsoló felhőkarcoló az egész városban, kivéve természetesen a Sears Tower-t. Az épületet önálló generátor látja el, áramkimaradási problémák esetére. Amennyiben tűz üt ki, a méregdrága védelmi rendszer a fő IT szobából másodpercek alatt ki tudja szívni az oxigént, a tűz terjedését megakadályozva. Andrew Grove, az Intel legendás vezetőjének a könyve a "Csak a paranoidok maradnak fenn" címmel került a boltokba, és Griffin megfogadta a tanácsot. A Citadel bármely katasztrófa esetére egy pontosan nem nyilvánosságra hozott helyszínen több száz munkaállomással tart fent egy üres irodaházat. Biztos, ami biztos.
A szó szerint körbebástyázott, nagy és bonyolult szervezet azonban nem akadályozta meg Griffin-t abban, hogy hasonló nagyságú szervezetektől eltérően napok alatt, szinte teljes kézi vezérléssel hozzanak meg és hajtsanak végre olyan döntéseket, amelyek értéke több milliárd dollár is lehet. Ennek leginkább látványos példája volt amikor a JP Morgan-nel egyenrangú szinten átvették az összeomló Amaranth pozícióit (a cég esetéről itt írtam bővebben).
Egy évvel később egy másik bajba került konkurens segítségére siettek. A Sowood Capital a jelzálogpiaci válság első komolyabb hullámában veszítette el a tőkéjének nagy részét, és félő volt, hogy azokat nem tudja lezárni, de a brókercégek felé a letéti igényeket sem tudja majd teljesíteni. A Hedge Fund érdekessége, hogy egyik nagy támogatója és befektetője a Harvard egyetem volt, amely az egész világ talán legnagyobb presztizsű felsőoktatási intézménye, mégis egy igen rossz döntést hoztak. A Citadel végül átvette a Sowood pozícióit, erősen nyomott árfolyamokon, amelyek értéke igen hamar visszatért a korábbi szintek közelébe, ezzel több milliárd dollár nyereséghez jutva. Egyes források szerint Griffin az utolsó pillanatban tudta meg, hogy mi történik a Sowood-al és a Francia Riviérán töltött nyaralása alatt, telefonon keresztül intézte az akciót. Más pletykák szerint nagyon is tudott arról, hogy mi történik, és szándékosan hagyta, hogy a Sowood kivérezzen, a már ismert helyzetük tekintetében, így nagyobb profitot elérve. Annak idején erről még egy rövid bejegyzést is írtam a céges blog-omon.
2008 közepére a Citadel által kezelt vagyon meghaladta a 20 milliárd dollárt. Soros, Robertson és még sok más (akárcsak mostanában Paulson) esetéből tudjuk, hogy némi túlzással ez az a mágikus szám, amely felett egy korábban sikeres Hedge Fund tipikusan elveszteni látszik a korábbi előnyét, sőt gyakran komoly visszaesés következik be a hozamokban. Griffin-t ez nem zavarta, hiszen ő volt az abszolút hozam császára (a Citadel-nek addig mindössze egyetlen veszteséges éve volt, még 1994-ben).
Amikor a politikusok - teljesen értelmetlenül - öt nagy Hedge Fund vezetőt hívtak be meghallgatásra (hátha ettől jobban fogják érteni mi történt a válság alatt) Griffin már együtt ült a kongresszusi meghallgatáson a legnagyobbakkal, csak éppen az ő haja még nem volt annyira ősz, vagy festett (!) mint a többieké, a képen látszik is, hogy legközelebb ülve sokkal fiatalabb kollégáinál. Soros, Simons és Paulson társaságában lenni nem kis megtiszteltetés, de Griffin-nek nem sok kedve volt örülni.
A 2008-as évben ugyanis hónapok leforgása alatt omlott össze az az imázs, amit majdnem két évtized alatt épített fel a vállalatáról. Így a meghallgatás alatt - bár a többségnek erről nem volt tudomása - hiába ült azokkal egy asztalnál, akik dollármilliárdokat kerestek a válság során, ő éppen ekkora nagyságrendet veszített. A Citadel az évek során egyre inkább azokra a matematikai modellekre építő stratégiákra épített, amelyek nem szélsőségesen volatilis időszakban szinte folyamatosan nyereséget termelnek. Bevétele nagyrészt ezekből származott, és ebből sejthető, hogy ezek nemcsak a méret miatt, hanem a magas hozam miatt tudtak ekkora sikert elérni. A legendássá vált gépezet egyik részét egy orosz matematikus, Misha Malyshev biztosította, és valószínűleg a Hedge Fund-ok között a legnagyobb értékű technológia állt mögötte. Malyshev modelljei 40%-ot hoztak 2008 folyamán, de minden más stratégia elképesztő veszteségeket hozott össze. Griffin nem bízott eléggé a viszonylag friss stratégiában, ezért eleve nem csoportosított oda kellő tőkét. Ráadásul a válság legsötétebb óráiban ismét felébredt benne a fiatal tőzsdei kereskedő és saját maga hozott meg döntéseket, tetézve ezzel a problémákat. A teljes Hedge Fund csoport több mint 50%-os veszteséggel zárta az évet, ráadásul a megrémült befektetők nem kis nagyságrendű tőkét is kivontak a Citadel alapjaiból. 2008 novemberében még az a pletyka is szárnyra kapott, amely szerint a vállalat az összeomlás szélén van és a felszáradt likviditás miatt nem képes beragadt és súlyosan veszteséges pozícióiból kiszállni. Griffin néhány hét leforgása alatt a vadászból az áldozat szerepében találta magát, és szinte teljes mélységében átérezhette az Amaranth és Sowood sorsát a vesztes fél szemszögből. Gyors reagálása és jó vezetői képességei által mégis képes volt a legrosszabbat elkerülni, komoly PR munkával és tőle teljesen szokatlan módon a sajtó részére személyesen tartott telefonkonferencia által.
A bajok azonban a mai napig nem értek véget. A hatalmas visszaesés miatt, a díjazás egyik fontos alapkövét jelentő high watermark szintet az elmúlt közel két év alatt sem sikerült elérni, de igazán megközelíteni sem, márpedig enélkül a bevételek csak árnyékukat jelentik egykori önmaguknak. A nagy reményeket keltő, Malyshev által vitt részlegben sem feltétlenül bízhatnak többé, mert a matematikus a körülményeket látva saját cég felépítésébe fogott. A Citadel agresszivitására jellemző módon ezt nem hagyták annyiban. Amikor Malyshev egyik az új cégben dolgozó, szintén orosz kollégáját letartoztatták, mert állítólag a Goldman Sachs-től lopott fontos információkat a kereskedési stratégiára vonatkozóan, Griffin-ék lecsaptak a lehetőségre és Malyshev-et is hasonló váddal támadták meg. Az ügy a mai napig nyitott kérdés. Az oroszok szerepvállalása a kvantitatív kereskedésben, az erős matematikai háttér miatt nem meglepő, a Reneissance Technologies (a fent említett Simons cége) is előszeretettel alkalmaz Putyin országából matematikusokat, de akár az ágazaton kívül is találni példát, elég csak a tudását az internetes keresők világában dollármilliárdokra váltó Google alapító Sergey Brin-re gondolni. Akárhogy is, Griffin bizonyára képes lesz a megfelelő embert megtalálni Malyshev helyére, ahogy képes volt a megfelelő posztokra a legjobbakat odacsábítani. Ma már a vezetéshez ért igazán, nem a kereskedéshez. Bár vagyona közel 4 milliárd dollárról alig egy év leforgása alatt a felére csökkent, a teljes távlatot nézve a Citadel még mindig egy párját ritkító sikertörténet, és könnyen elképzelhető, hogy pár év múlva Griffin ismét új területeken fogja megvetni a lábát.
---
Korábbi Hedge Fund menedzserekről szóló írásaink itt találhatóak.
---
Ha szeretnél további érdekességeket olvasni a Hedge Fund-ok világáról, csatlakozz hozzánk a Facebook-on, és kövess minket a Twitter-en! Hamarosan egy érdekes játékot hirdetünk meg a már velünk ezen két oldalon kapcsolatban állóknak.
