Példáját sokan követték "kicsiben" különböző iparágakban. Az alternatív befektetések területén ezt Christian Baha, egy osztrák rendőr tette meg. Egy kollégájával együtt 1996-ban indítottak el egy zárt kis alapot, miután elemzést végző szoftvereket fejlesztettek. Nem véletlen, hogy egy automatizált rendszere építő stratégiát alkalmaztak. Az első nehézkes év után a gép beindult és egy nagy kockázati toleranciával rendelkező, trendkövető megoldással évről évre magas hozamot hoztak befektetőiknek. A kezdetben a barátságtalan Quadriga nevet a sablonosan hangzó, de könnyen megjegyezhető Superfund-ra cserélték, profi marketingbe öltöztették, és a világ számos nagy pénzügyi központjában nyitottak irodát a következő években, Hong Kongtól Szingapúron át Monte Carlo-t és persze New York-ot sem kihagyva. A legtöbb hasonló alappal szemben ők nem a nagyobb, több tíz vagy százmillió dollárral rendelkező magán, de még inkább intézményi befektetőket célozták meg szolgáltatásaikkal, hiszen alapjaik akár 5000 dollártól is elérhetőek voltak.
A Superfund csak részben számít a hagyományos értelemben vett Hedge Fund-nak. A meghatározásnál említett két alapkritérium egyikének egyes esetekben nem felel meg, egyes esetekben csak részben felel meg annak. Ez a vállalat ugyanis azt a forradalmi tettet hajtotta végre, hogy a nyugat-európai és amerikai értelemben vett kisbefektetők szintjére hozta le a tipikus Hedge Fund jellegű stratégiák egyik legfontosabbját: a trendkövetést. Sajnos, ennek mind ők, mind pedig a befektetőik megfizették az árát, még akkor is, ha összességében azért a többségük az egyébként kegyetlen tőzsdei világ nyertesei közé tartozhat.
Baha és csapata fénykorában közel 2 milliárd eurónak megfelelő összeget szedett össze, ennek jelentős részét kisbefektetőktől, amire az alternatív befektetési üzletágon belül senki sem volt képes. Az, hogy ezt egy kis osztrák start-up-ból, minimális szakmai múlttal voltak képesek megtenni, a párját ritkítja. Bár a teljesítményük, különösen az első években lenyűgöző, azért nem voltak vele teljesen egyedül. Amiben viszont különlegesek voltak, hogy több mint 50 000 befektetőt voltak képesek megnyerni maguknak.
A Superfund ismertségét azzal növelte, hogy jelentős sport szponzorációt folytatott. Amikor Baumgartner Zsolt a Forma-1-ben a Minardi csapat tagjaként versenyzett, akkor a cég az egyik fő szponzor volt. Sőt, még egy saját verseny szériát is indítottak, ami talán Baha hirhedt autó imádatának tudható be, és valós hasznot és készpénzre váltható ismertséget alig hozott számukra. Később aztán egy másik osztrák cég szállt be a Forma-1 szponzorálásába, de önálló csapattal, és néhány év kísérletezgetés és rengeteg pénz után tavaly végre csapatban és egyéniben is világbajnokságot szereztek, de ez már egy másik történet. A sikereket megirigyelve a Superfund élére állt annak a konzorciumnak, amely a saját, Superfund Team nevű Forma-1 csapatot indíotta volna el, a tapasztalt tesztpilóta, Alexander Wurz vezetésével. A terv végül kútba esett. Az autósport mellett Baha cége focicsapatokat, operát és balettintézeteket is szponzorált. Ez utóbbit New York-ban: nem véletlenül.
A vagyonkezelők legnagyobb piaca ugyanis több testhosszal az Amerikai Egyesült Államok, ahol az emberek magasan a legtöbb megtakarítással rendelkeznek, és relatíve sokat tudnak a befektetésekről, így nyitottabbak az újdonságok felé. Ezért nem csoda, hogy minden cég szeretne ide bejutni. Ezt azonban nehezítik a nehezen megugorható belépési költségek, és még inkább a meglepően merev szabályozás.
A Superfund volt az első cég, amely Managed Futures termékeket reklámozott a tengerentúli TV-kben. Ebből látható két példa az alábbi videóban. A szabályozás nehézségei miatt azonban nem mondhattak bármit a videóban. Sőt, a reklám csak arra ad lehetőséget, hogy felhívják az emberek figyelmét a cégre, számokat meg sem említhettek. Baha azonban úgy gondolta, hogy ez is elég, és megpróbálta a lehetetlent. A Branson-i utat követve ő a hirdetés főszereplője, és még az sem zavarja, hogy akcentusa nehezen feledhető. Sőt, talán éppen ez volt a cél. A vagány imázs a hirdetés tartalmában is megjelenik. A csúcspont 0:28-nál következik be, ahol a törvény abszurditását egy gúnyos mosollyal és vállrándítással reagálja le.
Baha exhibicionizmusa azonban nem állt meg itt. Egyik rendezvényére a volt Elnököt, magát Bill Clintont hívták meg, aki tudvalevőleg a legdrágább beszédeket tartja a világon, alkalmanként akár hatszámjegyű dollárösszeget elkérve. Szerepet kapott a Tőzsdecápák folytatásában is, egy igencsak helyzetén kívüli, rosszul értelmezett szerepben. Ezt követően a piros szőnyegen pózolt a rendezővel, Oliver Stone-nal. A mára nagyrészt talentumát vesztett direktor egyébként a Superfund ügyfele.
A sok szereplés azonban egy idő után már nem hozta meg a várva várt sikert. Ez nem a nyílt és agresszív marketing stratégia hibája, hanem az, hogy a termékek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket (és a tengerentúlon az sem segített, hogy a cég neve megegyezik egy mrégező anyagokat felszámolni kívánó törvénycsomaggal). A Superfund 2005-öt követően egyre romló teljesítményt volt kénytelen elkönyvelni. Pedig az indulást követő 8 évben a zászlóshajójuk, a ma már zárt Q-AG meghatszorozta az értékét. A sikereken felbuzdulva még két, magasabb kockázati szinteket vállaló alap családot indítottak. Volt köztük olyan - amely nagy ingadozások mellett - ami kevesebb mint három év alatt négyszerezte meg a pénzét a jegyzéskor beszálló befektetőknek. Ráadásul ez az alap nettó eredménye, a 35%-os kifizetett sikerdíj után.
A magas díjak amúgy is jellemzőek a Superfund-ra, amelynek van olyan alapja, amely a 35%-os sikerdíj mellett havi (!) 0,5%-os fix díjat számít fel. Ez lényegesen magasabb, mint a Hedge Fund-ok esetén ágazati sztenderdnek számító 20% és éves 2%. A többlet azonban nem feltétlenül Baha, aki máig a fő tulajdonos, mohóságára vezethető vissza. A stratégia végrehajtása olyan tőkeáttételt követel meg, amely sok ügyfél országában egy-egy befektetési alap esetén nem megengedett. Ezért a Superfund termékeinek a többsége olyan helyeken van bejegyezve, mint például a Kajmán-Szigetek, vagy az EU alap epicentrum Luxemburg. Ezeket átvinni, értékesíteni számottevő jogi, adminisztrációs költségekkel jár. Erről írtam bővebben egy két évvel ezelőtti cikkben. A díjak és a szabályozás sokat ront a helyzetükön.A Hedge Fund-ok világát nem lehetetlen lehozni az átlagos befektetők szintjére, de mint a példa mutatja, nem is mindig egyszerű. Hosszú távú befektetőik azonban így is nagyon jól jártak. Legalább 6 éve meglévő befektetőik jellemzően 14 és 18% közötti éves hozamokat értek el, ami a nagyon magas díjakat tekintve a stratégia erényeit egyértelműen megcsillantja.
A High watermark sikerdíj számítás miatt azonban a bevételek nagy része eltűnt a vállalat életéből, hiszen a 2009-es év nagy trendfordulói miatt 18-43% közötti drawdown-ban vannak, ezeket kellene ledolgozni, hogy újra sikerdíjat kaphassanak. A Superfund kénytelen volt drasztikus költségcsökkentést életbe léptetni. Több irodájukat bezárták, a szponzoráció nagy részét megszüntették, és ma már eszükbe sem jut egy a Forma-1 csapat főszponzorának lenni, ráadásul a saját szériájukat is befejezték. A focicsapatok sem viselik már a nagy "S" logót a mezükön, és az opera társulat is máshonnan kénytelen előteremteni a pénzt arra a bizonyos késre. A társaság a termékkínálatát is átalakította és ma már nemcsak trendkövető, hanem market neutral stratégiájú alapokat és aranya alapú termékeket is kínál.
A fő értékesítési irodájuk - többek között - Bécsben megmaradt. Ez a Stephansdom terének Manner bolt melletti utcáján lesétálva, csaknem a Duna partján található. Érdemes benézni ha arra jársz, akár csak az üvegen keresztül, mert ha kissé már meg is kopott a zöldes fény, annak a jelképét és élő történelmét láthatjuk ott, amely a mai napig forradalmat jelent az alternatív befektetések világában. Ha nem is lesz könnyű dolguk, biztosak lehetünk abban, hogy sokan fogják követni a példájukat.
